42. rész ~ Tönkretettem /Előzetes/

(...) Nemsokára itt volt a nyár. Ezen gondolatomon elmosolyodtam. Hogy miért? Jessica jutott az eszembe. Amint rágondoltam, az eszem eszeveszett terveket szőtt vele kapcsolatban. Elmenni tengerparti bulikba, Los Angelesbe utazni anyáékhoz, túrázni, szimplán sétálni a tengerparton naplementekor, körbejárni New York-ot... Megannyi ötlet került előtérbe, amik felmerültek bennem. S minden egyes tervtől szélesebbre húzódtak ajkaim, már fülig értek, annyira boldog voltam. Ha valaki meglátott volna, teljesen zakkantnak könyvelt volna el.
Magától értetődően, mint sok minden másban, eszme futtatásom során is megzavartak. Az ajtó nyílt, s amint az kitárt, megláttam a keresett személyt, akihez nemrég csengettem be. Beinvitált tulajdonába, ahol már szokásos módon, otthonosan mozogtam. Ami azt illeti, egyenesen a nappaliba vettem az utamat, és engedélyt nem meg várva, helyet foglaltam.
- Látom most már jól vagy    ült le velem szembe haverom. Arcán egy mosoly terült el.
- Aha. Csakhogy amikor felkeltem, azt se tudtam hol vagyok. Egyáltalán voltam ma suliban?    Tettem fel unottan a kérdést.
- Voltál    bólintott Oliver.    De bár ne lettél volna, én azt kívánom    fejezte be elhaló hangon.
- Miért? Mi van?    Értetlenkedtem jogosan, mivel nem tudtam mire akart célozni Oliver az utolsó mondatával.
- Nagyon ideges leszel, ha ezt megtudod    rázta a fejét. Nem akarta elmondani, láttam rajta, viszont engem annál jobban felspannolt.
- Mondd már!    Mordultam rá feszülten.
- Mondom    biccentett egyet. Nagyot sóhajtva belekezdett.    Nem tudom a tegnapi bulira mennyire emlékszel, de ott se voltál már magadnál. Ugye hajnali kettőkor ment mindenki haza. A suliban pedig még mindig be voltál állva. Mi arra következtettünk, hogy Sidney tett parti drogot az italodba, mivel túlságosan is elvoltatok az éjjel. Mindig együtt voltatok, te pedig nagyon fel voltál pörögve.    Mesélte el a bulin történteket, amit követtek a sulis események.
Teljesen le voltam taglózva. Onnan minden kiesett, hogy a partin, amire elmentünk, mert ki akartam kapcsolódni, egymás után gurítottam le a piákat. Az egész nap teljesen összeállt. Mikor tudatosult bennem az aznap, a világ megszűnt létezni, mintha egy külső szemlélő lettem volna. Vagy tíz perc biztos kiesett. (...)

41. rész ~ Szeretem

- Tehát ez az, amiről nem kell tudnom - suttogtam magamnak. 

Nem is zavartatták magukat, mintha itt se lennék, csinálták azt, amit eddig. Ha egy ideje ott áll egy ember, aki idáig ott se volt, az nekem feltűnne, már csak azért is, mert az ember a szeme sarkából is látja a dolgokat, hiába nem arra összpontosít. Eljöttem onnan. Nem tudtam tovább nézni, hogy megcsalnak. Pont elég volt ez az öt perc arra, hogy a szívem ezer darabra törjön. Justin volt a második nagy szerelmem. Azt hittem, hogyha annyiszor mondta, hogy szeret, az úgyis van. Hatalmasat csalódtam. Elhittem, hogy kialakult közöttünk egy igaz szerelem, elhittem, hogy megváltozott, elhittem ezt az egész Justinnal való kapcsolatot, hogy minden jó és szép, de tévedtem. Nem így lett. Ehelyett sok darabra törte a szívemet.  Könnyeimmel küszködve rohantam be a terembe, ahol már csak pár osztálytársam tartózkodott. Köztük legjobb barátnőm és barátom is ott volt. 

- Jessi, Jessi - rohant utánam Ashley. - Mi baj van? - jött oda mellém. Idegesen pakoltam össze a cuccaimat. 

- Hazamegyek - töröltem meg az arcomat a kézfejemmel. 

- De miért? 

- Hogy mit csinálsz? - jött hozzánk oda Austin is. 

- Hazajössz velem? - néztem fel rá könnyes szemekkel. 

- De csak akkor, ha elmondod mi történt! 

- Otthon elmondom. De most menjünk, légyszíves - könyörgően néztem barátom szemeibe. 

- Oké, gyors összepakolok - indult el a cuccai felé. 

- Ashley! - fordultam felé. - Délután, ha gondolod, átjöhetsz, és akkor elmondok mindent. Viszont most azért nem rángatlak el innen, mert tudom, hogy anyud nem örülne neki, ha lógnál - fogtam meg a kezét.

- Tudom. És mindenképpen átmegyek hozzád, mert ezt meg kell beszélnünk.

- Jól van. 

- Kész vagyok - jelentette ki barátunk. 

- Szia! - öleltem meg a lányt. 

- Szeretlek - mondta. 

- Én is téged - elengedtem, majd Austin is megölelte Ashley-t. 

- Vigyázz rá! - parancsolta Ash. 

- Vigyázok, ne aggódj - mosolyodott el Aus. 

Elmentünk az igazgatóiba szólni, hogy rosszul vagyok, Austin pedig hazakísér, így egész nap nem leszünk már jelen. Az igazgató feljegyezte, mi meg távoztunk. 

Próbáltunk kiosonni, vagyis Justin-t elkerülni. Ez mindaddig sikerült, míg ki nem értünk. Mikor kint voltunk már, pont a banda közelében, akkor észrevettem Justin-t. Pont nem kellet volna odapillantanom, mert kiszúrt. Azonnal közeledni kezdett felénk.  

- Te meg hova mész? - vonta fel szemöldökeit. 

- Haza - mondtam közömbösen. 

- Megyek veled, és akkor lenyomunk egy menetet - vigyorgott, mint a tejbe tök.

- Menjél azzal a ribanccal - szűrtem ki a fogaim közt.

- Hagyd rá, mert nincs magánál - súgta oda Austin.

- Szeretem, ha vadmacska vagy, grr cica - nyalta meg ajkait. 

- Jézus - forgattam meg a szemeimet. - Ásd el magad! - kerültem ki.

- Ez nem normális - ért utol haverom. 

- Mikor volt az? - kezdtem el ismét. 

- Majd otthon elmondom miért volt ilyen, csak kérlek ne sírj miatta. Nem szeretlek sírni látni. 

- Kíváncsi vagyok rá - szipogtam.

20 perccel később

- Készülj fel! Kutya támadás - nyitottam ki az ajtót. Az állításom beigazolódott. Mire Austin becsukta az ajtót, Duffy már ott ugrándozott körülöttünk. Levettem a cipőmet, ledobtam a táskámat, és már dögönyöztem is a kiskutyámat. Austin is társult hozzám, így már ketten játszottunk a rosszcsonttal. Aztán a hirtelen jött nevetésem azonnal el is ment. Hatalmas nagy fájdalom hasított a fejembe. Megszédültem, forgott velem minden. Ezután jött az ismeretlen sötétség. A testemet nem éreztem, olyan, mintha szabadon lebegnék. Fájdalmat se éreztem, ami előbb a fejembe hasított. Mintha valaki vgy valami fájdalmasan megbénított volna, és most csak vagyok.

Austin szemszöge

Jessicának nagyon jó kedve lett hirtelen. Pedig szegény, egész úton zokogott. De most, mintha semmi nem történt volna, játszik Duffyval. Dobáltuk neki a játékát. Amikor elment érte a kutya, Jessi felállt, és ide-oda dülöngélt. Felszisszentett, aztán elájult. Rögtön mellé ugrottam. Megütögettem egy picit az arcát, de semmi eredményt nem értem el vele. Most vettem észre, hogy az arca fal fehér. Megnéztem kezén a pulzusát, ami lassan ütött. A kezei is hidegek. Duffy is ott termett, s nyalogatni kezdte a lányt. Végül, amikor nem reagált semmit, lefeküdt mellé, a fejét pedig Jessica hasára tette. Hamar megérezte a bajt. Rohantam a házi telefonhoz felhívni az orvosát. Mire kijött az orvos, felvittem az ágyába lefektetni, s be is takartam. Minden bizonnyal elég meleg volt, de a barátnőm beteg lett. A házi orvosa azt mondta, hogy kimerülés, hirtelen jövő hőmérséklet változás és émelygés. Erre a hétre ki is írta őt. Szegény lánynak épp elég az, hogy Justin ma kikészítette, mert a hülye gyerek nem volt magánál, még le is betegedett. És nem utolsó sorban, beiratkozott hozzánk az a szőke picsa. Nem értem. Év végén? Pár hét, és vége a sulinak. Közeledik a nyári szünet, ez a csaj ekkor tolja ide a képét.

Este 6 óra

Itt ülök Jessica ágyán, s várom... Várom, hogy felébredjen. Nagyon régóta alszik. Délelőtt, 10 óra óta. Addig csendben tévéztem, egyfolytában a telefont nyomkodtam, s mindeközben figyeltem szeretett barátnőmre. El voltam merengve a gondolataimba. A kis házi kedvenc itt fekszik a gazdája mellett, és vigyáz rá. Törtem a fejem, hogy mi lesz ezek után. Hogy segítsek Jessinek átvészelni ezt az időszakot, hisz olyan érzékeny tud lenni ilyenkor. De mocorgást éreztem, majd egy rekedtes, mégis bársonyos hangot hallottam, mi nevemet hangoztatta. 

- Austin - felkaptam a fejem. 

Megfordultam, és a beteges lány volt az. Odarohantam az ágy másik felére, s szorosan leültem mellé, míg ő magzat pózban feküdt. Rásimítottam arcára, ami már visszakapta eredeti színét. 

- Mi történt? - kérdezte kezemre rásimítva. 

- Kimerültél a sok sírástól, és hirtelen elájultál - adtam egyenes választ. 

- És mióta vagy itt? 

- Amióta hazakísértelek. 

- Köszönöm, hogy vigyáztál rám - ölelt meg.

- Ugyan. 

Pár percig öleltük egymást, majd elengedtük egymást. 

- Szeretlek, és mindig itt vagyok neked - tűrtem hátra hajtincsét.

- Én is szeretlek, és tudom - mosolygott.

 Jessica szemszöge

- Mindjárt jövök - vigyorodott el Austin. 

Olyan aranyos tőle, hogy itt maradt velem. Vigyázott rám, kihívta az orvost, ágyba dugott. Nála jobb barátot nem is találnék.

- Hoztam neked egy kis eleséget - jött be egy tálcával a kezében. 

- Jaj, köszönöm! De nem vagyok éhes - pillantottam rá hálásan. 

- Nem érdekel, megeszed - tette le az ölembe. - Rántotta, palacsinta, forró tea és a fejfájás csillapító. Az egyik gyógyszeredet lent hagytam, direkt. Tudom, hogy nem vagy oda érte - nevetett fel. 

- Ó, köszönöm! - lepődtem meg. - Azt hiszem csengettek. 

- Nyitom - ment ki Austin a szobámból. Pár perccel később Ashley jelent meg a színen. 

- Szia! - jött oda megölelni.

- Szia! - karoltam át, miután félretettem a tálcát.

- Na csajok, én mentem - közölte a fiú. 

- Hová? - kaptam rá ijedten a fejemet.

- Haza - mondta ártatlanul. 

- Nem alszol itt? 

- Ha szeretnéd - terült el a vigyor az arcán.

- Még szép! 

- Oké! Addig haza ugrok pár cuccért, hogy tudjatok trécselni - röhögött.

- Csajos pizsi parti! Le ne maradj! - kiáltottam. 

- Haha - komolyodott le. - Nagyon muris - ment el. 

- Ilyenkor már nem nevet - kuncogott barátnőm.

- Ennyi - nevettem.

- Na, mesélj! Mindent! - mutatott rám.

- Oké. Mikor te odarohantál Ryanhez, odajött Justin... - kezdtem bele fájdalmasan. - Aztán nem, nem bírtam nézni. Elfutottam. Megcs... megcsalt - sírtam. 

- Meg sem érdemel téged. Szerintem jobban jársz, ha szakítasz vele - tanácsolta Ashley.

- De... Szeretem - zokogtam. 

- Tudom, de ez így nem mehet. 

- Pedig annyira belé szerettem. Olyan aranyos volt mindig. Viszont ma... ma különösen furcsa és más volt. 

- Hogy-hogy különösen? - szöktek égbe a szemöldökei. 

- Nem volt magánál. Mintha kicserélték volna. Tudom, hogy tud bunkó és perverz lenni, de nem így - ráztam meg a fejem. 

- Beszélj vele, jó? - biztatott.

- Egyszer úgyis kell - sóhajtottam.

- Pontosan. De most megyek, mert holnap suli - állt fel. 

- Rendben, lekísérlek - követtem cselekedetét.

- Szia Ashley! - öleltem meg az ajtóban. 

- Szia Jessica! Jobbulj! - vált el. Nyitottam az ajtót, a szőke lány pedig majdnem nekiment Austinnak, aki meg is érkezett.

- Hölgyem! - állt félre a barna hajú srác.

- Uram! - ment ki mosolyogva Ash.

- Végre, hogy itt vagy - csuktam be az ajtót.

- Iszok, aztán felmehetünk - indult be a konyhába. Jártas. 

- Csak nyugodtan - mentem utána. Austin ivott, addig ott álltunk, és beszélgettünk, hogy mit mondott anyuja. Meg hogy Ashleyvel mit beszéltünk.

- Gyere! - kapott fel ölbe.

- Normális vagy, Austin? - ijedtem meg.

- Aha. 

Felvitt, és lerakott az ágyra. Beszélgetni kezdtünk. 

- Látom sírtál - simította meg az arcomat. - Tudod... 

- Nem. Mit? 

- Justin drog hatása alatt volt - halkult el a végére, s nyelt egy nagyot.

- Hogy micsoda? - pattantak ki szemeim. 

- Nem hiszem, hogy drogozik, de most annak hatása alatt volt - fogta le a kezem. 

- Nem hiszem el - döntöttem fejemet a fiú mellkasára, s a könnyek újra záporozni kezdtek. 

- Szerintem mire kijózanodik, nem fog emlékezni semmire - simogatta a hátam.

- Ez, ez nem lehet. Justin nem ilyen. 

- Majd elmondja, hogy mi történt. Viszont most gyere, feküdj le - állított fel. 

- Ugye itt leszel velem? - zokogtam ismét.

- Persze - bólintott. 

Bebújtam az ágyba, majd vártam, míg Austin is mellém fekszik. Bebújt, és szorosan magához ölelt. Így sírtam ki magam.

Itt az ígért rész, amit tudom, tegnapra kellett volna hoznom. De mire összeírtam a füzetemben a részt, nem tudtam géphez ülni. Viszont most itt van! :) Remélem tetszik. Sietek a kövivel! Nyugi, nem 2 hónap. Ha tudok időt szakítani erre, akkor ehéten igyekszem megírni. De nem ígérek semmit! :)
Különben meg köszönöm a 42 feliratkozót, a kommenteket. S mindent. Várom ide is a véleményeteket. :)

További szép hetet! <3

40. rész ~ Ezer darab...

- Hol van már Austin? - idegesen kérdeztem barátnőmet.
Itt vagyunk a nappalinkban, és várjuk ezt a bolondot. Ashley itt aludt, mivel tegnap mondtam neki, hogy jobb, ha mellettem van, amit ő meg is erősített. Kicsit lenyugodtam azóta, a hosszas beszélgetésünk után. Tudtam, hogy kihez kell fordulnom. Ez az ember Ashley volt. Felvidított, viszont ő se nagyon mondott jókat Justinnal kapcsolatosan. Konkrétan semmi jót nem mondott, be kell valljam. S valahol igaza van.
- Nem csodálom, tőle kitelik az ilyen - mondta szemtől szembe barátnőm.
- De azt hittem megváltozott, mivel nagyon úgy tűnt - szipogtam. 
- Csak tűnt! - emelte ki utolsó szavamat. - De nem tudhattad előre, hogy mi lesz. Ez egy nagyon kiszámíthatatlan dolog - simogatta meg a kezemet, miközben vele szemben ültem az ágyán.
- Akkor nem is szeret? - néztem fel rá megtelő könnyekkel teli szemekkel. A gondolat csak ekkor hasított belém. 
- Ezt nem tudhatom, és nem is akarok semmit mondani erre, ezt vele kell megbeszélned, Jessi - fogta meg a kezeimet, s rászorított azokra, szemeimbe mélyen belefúrta tekintetét, ezzel biztatott. 
- De... 
- Nincs de, Jessica! Beszélned kell vele, ezt te is tudod. Nehogy már ne merj eléállni. Te! Pont Te, aki mindig szívta a vérét, mert nem hagyott, mindig piszkált - mutatott rám. 
- Várj, várj, várj! - mondtam sietősen. - Nem vagyok vámpír, basszus. 
- Miért, ő az? - nevetett fel. 
- Igen. Justin egy kibaszott vámpír. Egyszer kiszívta a nyakam... Lehet, hogy csak a véremre hajtott, a kis köcsög! - fogtam közben a nyakamat. Majd elröhögtük magunkat, nem bírtuk ki nevetés nélkül.

- Ne aggódj már! Mindjárt - s ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Felpattantam, és futottam az ajtóig. Kinyitottam azt, majd Austin nyakába vetettem magam. - Austin - húztam el a nevét. Épp, hogy meg tudott tartani. - Jó reggelt neked is! - dörzsölte meg szemét, miután elengedtem. - Szia Austin! - jött ki Ashley a táskáinkkal. Átnyújtatotta nekem a sajátomat, aztán megölelte a srácot. - Mehetünk? - kérdeztem. - Még fel se ébredtem - közölte Aus, felnevetve. Közben megindultunk az iskola irányába. - Jaj! Tudod milyen édes vagy ilyen fejjel?! - karolva simítottam kezére. - Hagyjad is! - rázta meg vigyorogva a fejét. - Igen, nagyon aranyos vagy - ment másik oldalára Ash. - Két nő reggelre... Fárasztó! - mondta barátunk.

Kis idő múltán ott voltunk a suli előtt. Sokan voltak, szokás szerint persze. Épp haladtunk tovább, már a banda közelében voltunk, mikor Ashley odarohant a barátjához, Ryanhez. Austin és én csak bambultunk, mint a moziban szokás, és figyeltük a történéseket. A másik pillanatban, egyről a kettőre, márcsak egy közeledő srácot láttam magam előtt. Feljebb emeltem a tekintetem az arcára, de azon nyomban vissza is tértem oda, hogy volt jó kedv, nincs jó kedv. - Jessica - szólított meg, amikor megállt előttem. Megforgatva a szemem, Austin felé fordultam. Kissé könyörgő tekintettel áldottam meg. - Kevin, skacok! - kiáltott a távolba. Megfordultam, és tényleg ott voltak a haverjai. - Majd beszélünk - került ki. - Kösz a segítséget, igazán rendes vagy! - mondtam barátomnak, aki teljesen faképnél hagyott. Lassan visszafordítottam a fejemet, s Justin tekintete enyémet kereste, amit hamar meg is talált. Egyet lépett, ami közelebb hozta hozzám. - Jessica - suttogta, eközben lassan arcomra simított. - Már vártalak - lehunytam a szemem, majd vettem egy mély levegőt.
- Justin! Ne - vettem le kezét arcomról. - Minden rendben? - kérdezte. - Persze. Minden tökéletes - mondtam gúnnyal lejtve. - Akkor miért vágsz ilyen savanyú fejet? - Fáradt vagyok, ennyi az egész - rántottam meg a vállam. - Elkényeztesselek? - vigyorodott el kajánul. - Magadat kényeztesd el ott lent - suttogtam fülébe, s a végén lenéztem férfiasságára. - Mi lenne, ha segítenél benne? - tette kezeit derekamra. - Azt most kiverheted a fejedből - mosolyogtam lemondóan. - De akarlak - mondta kérően. Próbált meghatni a szexire váltott hangjával, de nem jött neki össze.
- Én is sok mindent akarok, mégse kapom meg - kacsintottam. - Pedig megkaphatsz - vigyorgott. - Most épp nem erre gondoltam, de... - Na, légyszi! Kívánlak! - Hát ez nem kívánság kérdése, szóval ne is próbálkozz - adtam egy puszit az arcára. Bevágta a kiskutya fejet, de én megráztam a fejem. - Mellém ülsz? - kérdezte. - Nem is tudom... Nem akarok egyest kapni. - Ez nem kérdés volt, hanem parancs! - nevetett, majd lassan közeledett ajkaim felé, amit egyből elmart övéivel: Egyértelmű, hogy nem tétovázott, hanem megcsókolt.
- Megyek, lepakolom a cuccaimat - váltam el tőle. - Majd én is megyek - mosolygott. - Oké. Elindultam a bejárat felé, ahol Austinék voltak. Odamentem hozzájuk. - Sziasztok! - köszöntem. - Szia! - köszöntek vissza. - Bemegyünk? - néztem haveromra. - Felőlem - vont vállat.

- Köszi, hogy faképnél hagytál - mondtam Austinnak, miközben a folyosón sétáltunk. - Tényleg... Mi volt? - érdeklődött. - Semmi. - Nem gondolod, hogy meg kéne ezt beszélnetek? - nézett felém. - Már megbeszéltük, és azt mondta, hogy nem csalt meg, szeret... - Te tudod. Csak elég furcsa a gyerek - húzta a száját. - Ezt hogy érted? - Hagyjuk. Austin is tud róla, igen. Ő a legjobb barátom, megérdemli, hogy elmondjam ezt neki. Ha más nem, úgyis rájött volna. - Elmegyünk ma valahova? - csillantak fel a szemeim. - Hova? - vigyorodott el. - Nem tudom, majd kitaláljuk. - Mekibe is mehetünk... Austin nagy feltételezésbe kezdett, míg én megtorpantam. Ő ment tovább, magyarázott, de nem esett le neki, hogy már nem vagyok mellette. Épp az iskola 2. emeletének egyik nagy ablakán bámulok ki. Az ismerős srác és a szőke csaj egymással csevegtek. - Mi az? - jött oda mellém barátom. Csak ott álltam magatehetetlenül, és bámultam a két személyt. Mintha minden megszűnt volna körülöttem. Csak én és ők. - Jessica! Elmondod mit nézel annyira? - rázogatott Aus. - Justin-t... - biccentettem fejemmel az említett személy felé. - Az kicsoda? Ugye nem... - Az az a lány, aki tegnap ott volt Justinnál - néztem rá. - És te hagyod, hogy ezt csinálja veled? - mutogatott kifelé. - Mégis mit kéne csinálnom, Austin?

- Hát nem hagyni, hogy az a szöszke közétek álljon - dugta zsebre a kezeit. - Mindegy - indultam el a teremhez.

Helyet foglaltunk Austinnal, mire mindenki jött befelé, mivel márcsak két perc van a csengetésig, az óra kezdetéig. Justin mellé ültem, viszont ő még mindig nincs itt. Nem tudom mit keres itt ez a csaj. De az biztos, hogy Justinhoz jött. Ha Justin ennyire szeret, akkor majd elmondja, hogy mi ez az egész. Az emlegetett szamár megjelent. - Szia kicsim! - adott egy puszit. Nem szóltam semmit, amúgy se akartam, mert a csengő úgyis közbevágott volna. Bejött a tanár. Szokásosan köszöntöttük egymást, majd kezdetét vette az óra. Tíz percig csendben mondta a tanár az anyagot, írt a táblára, mi pedig a füzetünkbe jegyzeltünk. Végül ezt a folyamatot megzavarta az igazgató. - Jó napot kívánok! - Jó napot kívánok! - köszöntünk illedelmesen. - Elnézést a zavarásért tanárnő, de elkérném az egyik tanítványát, mert jött egy új diák! - mondta végig egy szusszal. Mellette pedig állt egy személy. Persze ez hiányzott. Justin "baráti" ismeretségéből, Sidney. Ashley egyből felém kapta tekintetét. Sajnáló, de ideges pillantásokkal illetett meg. Én megráztam a fejem, s arckifejezésemmel kimutattam, hogy mit keres ez itt. - Üdvözlöm a hölgyet! - mondta Mrs. Parker. - Jó napot kívánok tanárnő! - fogott vele kezet Sidney. - És melyik tanítványom lenne az? - mosolygott. - Justin Bieber. Azt mondta a Sidney, hogy ők ismerik egymást. - Miből gondoltam?! - forgattam meg szemeim, miközben agyamon végigfutott ez a szarkazmus.

- Rendben, mehet - bólintott a tanár.  Justin egyből felpattant, széles vigyorral a képén, s odasétált a lány mellé. Kinyitotta az ajtót, előre engedte Sidney-t. Amit egyből levágtam, hogy miért, mikor megbámulta. Eszméletlenül rosszul esett. Viszont a folytonos vigyorgását nem tudtam mire vélni. Austinnak igaza volt, ma különösen furcsa Justin. Távoztak a teremből, mi, vagyis a többiek pedig jegyzeteltek tovább. Egész végig az előbb történteken kattog az agyam. Másra nem is tudok koncentrálni, csak Justin másságára. Nem ilyen szokott lenni. S az hogy jött neki, hogy akar engem testileg. Hisz tegnapelőtti éjszaka feküdtünk le. Megnéztem az időt, s márcsak 10 perc volt hátra az órából. Ennyi idő alatt már körbejárhatták az épületet. - Tanárnő! - jelentkeztem. - Igen Jessica - kapta rám a tekintetét. - Ki tetszik engedni a mosdóba? - Leszek olyan rendes, hogy igen. Kimehetsz - mosolygott a tanár. - Köszönöm - biccentettem.

Kiléptem a teremből, és körülnéztem a közelebbi folyosókon. Elindultam a mosdó felé, közben pásztáztam a helyet, de senki sem volt ott. Ahogy közeledtem a női mosdóhoz, teltek a percek, én pedig egyre idegesebb lettem. Gondoltam, ha kicsit megmosom az arcom, jobb lesz. Kinyitottam az ajtót, de nem kellett volna. Akiket előbb kerestem, megtaláltam, egymást nyalva-falva. Sidney a mosdókagylón ült, Justin előtte állt, épp smároltak. Mindkettejük élvezte egymás nyálát. De azt hiszem nekem ezzel most törték össze a szívemet. Ezer darabra...

Sziasztok!
Megérkeztem. Nagyon hosszú ideje nem jelentkeztem egy árva résszel sem, amit borzasztóan sajnálok. Most el is ástam magam szégyenemben.
Szeretnék elnézést kérni tőletek, amiért hanyagoltam a blogot.
Egy kedves olvasóm írt is nekem az email címemre is, amit örömmel olvastam, de eközben elsüllyedtem szégyenemben.
Tényleg sajnálom, ezer meg ezer bocsánat!
Hogy tisztázzuk: Nem fogom abbahagyni a közepénél a történetet, ebben biztos vagyok, és Ti is azok lehettek. :)
Remélem nem felejtettétek el a sztori eddig leírt eseményeit, mert folytatom elég nagy fordulattal. Mivel most rövid lett a rész, ezért MA kaptok még egyet. Azt viszont már összeszedettebben fogom megírni.
Viszont remélem ez is tetszett, és nem lett rossz. Mert szerintem az lett, mivel olyan fáradt vagyok, hogy koncentrálni nem tudok.
A blog kinézete: Mint látjátok megújult. Remélem tetszik, mert ha nem, az belezavarhat az olvasásba. :)
Ha hagytok kommentet, vagyis egy kis megjegyzést a résszel kapcsolatban, vagy ha szeretnétek valamit közölni velem, bátran írjátok le. Fejmosástól kezdve a kritikáig, kultúrált módon mindent lehet. Várom.
MA pedig rész, ne feledjétek! :) <3