2014. július 28., hétfő

Pihenő, avagy szünidőre megy a blog

Sziasztok, kedves, drága, szeretett olvasóim! 

Szeretnék egy dolgot bejelenteni, amit már a címből levehettetek. Tudom, nem örültök neki, de muszáj volt meghoznom eme megfontolt döntést. Sokat gondolkodtam rajta, mivel sok helyre járok nap, mint nap. Nem tudok foglalkozni a bloggal, sőt, még a gondolataimat se tudom normálisan összeszedni. Tehát koncentrálni egyáltalán nem tudok. És az igazat megvallva, nincs is kedvem blogolni. Tegnap a Freedom sex no other c. blogunkon, - amit Enchillel vezetek - is szünetben állapodtunk meg. Ahogy láttam pár helyen (blogokon) se jelentkeznek sűrűn a bloggerinák, valahogy az idei év más, úgy érzem. Úgy gondoltam rizsázok pár sort nektek, hogy tisztában legyetek, miért nem jelentkezem. Apropó! Köszönöm, hogy már egy híján 60-an vagytok! Szeretlek titeket. Ti is élvezzétek a nyarat! Ne üljetek bent egész nap, találjátok fel magatokat, persze ne rosszalkodjatok!Csináljatok jó programokat barátokkal, a családdal, amit jó dolognak láttok! Élvezzétek ki a nyár minden egyes pillanatát, ugyanis 34 nap maradt hátra, sajnálatos módon. :(
Egy szónak is száz a vége: a blog szünetel, én pedig pihenőt fújok meghatározatlan ideig! További szép és jó élménydús, kellemes nyarat kívánok! ღ
Ölel titeket, Niki.xx


2014. június 24., kedd

44. rész ~ Szenvedő korszak

Sziasztok, Olvasók! 
Nincs hozzáfűznivalóm. 
A zenét, ami kép alatt van csatolva, ne felejtsétek elindítani. 
Jó olvasást! :)
Csók, Niki:)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------



Jessica Moore 



Untitled
My Immortal
Miután Austin iskolába ment, rendet raktam az egész házban. Gondoltam kicsit elterelem a gondolataimat, de mindig ugyanoda jutottam: Justin, Justin, Justin. A fejemben ezernyi gondolatok cikáztak. Nem tudtam kiverni a fejemből Jus-t. Mielőtt még összejöttünk volna, én ellenkeztem, hogy nyomul és a többi. Kár volt összejönnöm vele, akkor most nem fájt volna a hiánya. Mert igenis szerettem Justint, akárhogy is néztem a dolgot. A nap úgy telt, hogy ide-oda rohangáltam, törölgettem, függönyöket, ágyneműhuzatokat cseréltem minden szobában, helyiségben. A házunk nem volt kicsi, így az emelet is plusz volt még. Épp az említett helyen ügyeskedtem a folyosón, tisztogattam a falra akasztott díszképeket, s ahogy elmélyedtem bennük, no meg a törölgetésben, léptem arrébb a további képhez. Ám annyira nem figyeltem, hogy van ott egy váza, amit ki kéne kerülni, ergo felborítottam, ami azonnal el is tört a legapróbb szilánkra is. A fejemet fogtam, és hőbörögtem. Mielőtt még leguggolhattam volna összeszedni a nagyobb szilánk darabokat, hallottam, hogy kopogtak. Ott hagytam a törött vázát a földön, s lesiettem a bejárathoz. Odaléptem az ajtóhoz, és nemes egyszerűséggel, nem foglalkozva azzal ki az, kinyitottam az ajtót. Pont Rá nem számítottam, hogy betoppan.
- Mit keresel itt, Justin? - kérdeztem becsmérő hanglejtéssel, talán azért is, mert pár másodperc alatt felgyülemlett bennem a düh iránta.
- Beszélni szeretnék veled - mondta nagyot nyelve, eközben pedig tekintetét fürkésztem, mely reménykedést sugallt. 
- Gyere - léptem hátrébb, ezzel megadtam magam. Fejemmel befelé biccentettem, hogy jöjjön be, aztán én elindultam a nappaliba. Hallottam, ahogy becsukja az ajtót, végül a lépteit is a padlón. Addig leültem a kanapéra, próbáltam lenyugodni, de nem ment. A könnyek is összegyűltek a szememben, így öt másodpercre lehunytam azokat, és eltüntettem a sós cseppeket. Mire kinyitottam barna látószerveimet, Justin tárult elém, miközben épp leül tőlem fél méterre. Biztos észrevette, hogy nem lágyan meredtem rá. - Hallgatlak - szólaltam fel. Kíváncsi voltam, mit mond. Érzékeltem, hogy frusztrált, és kínosan érzi magát. Fejét felemelte, gyönyörű szemeit pedig enyémbe fúrta. Szégyellte magát, épp ezért lehajtotta a fejét, megkaparta a torkát, majd végre megszólalt. 
- Jessica! Hogy is mondjam?! - sóhajtott.
- Mit? Hogy megcsaltál? Ezt hogy lehetne szépen megfogalmazni? Mert szerintem sehogy - kaptam fel a vizet hirtelen, mire tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Nem tehetek arról, hogy drogot kevertek az italomba. Nem önszántamból csaltalak meg. Sajnálom - jelentette ki hangját felemelve. Még ő volt felháborodva.
- Hát talán nem hagyom ott az italomat vagy ha már ott hagytam, akkor nem iszok bele - mondtam normális hangnemben.
- Igazad van, nem figyeltem oda. Kérlek Jessica, szeretlek, és nem akarlak elveszíteni - mondta végig könyörögve, és reménykedve. Hangja kissé megremegett. Közelebb csúszott hozzám, és megfogta a kezemet. Nem ellenkeztem. Nem tagadom, jó volt az érintése, és szerettem volna megcsókolni, hozzábújni, de nem engedhettem ezt meg se magamnak, sem pedig neki. Nem egy játékszer vagyok, ezt pedig tudnia kellett. Az eszem döntött, nehezen, de rá hallgattam. 
- Nem tudom Justin - ráztam lehajtva a fejemet. - Szerintem ez nem... - csuklott el a hangom. Roppantul nehezemre esett véget vetnem a kapcsolatunknak. 
- Mi nem?
- Nem működne már kettőnk közt - mondtam ki gyorsan. A szívem szorult össze, a torkom már-már kiszáradt, borzalmas volt. - Te is más vagy, én is más vagyok - néztem fel rá. Justin teljes egészében lefagyott. Hallottam szívének hangos dobogását, azt hittem menten rosszul lesz. Arca sápadt volt. 
- De kiegészítjük egymást - vágta rá.
- Többé már nem. Időre van szükségem, és nem akarom ezt tovább folytatni. Nem menne. Szeretlek, de nem tudnék így meglenni, mert téged körbe ugrálnak a csajok, és tudom, hogy nőcsábász vagy. Majd találsz olyat, akit szeretsz annyira, hogy nem mész el bulizni nélküle vagy inkább vele leszel, mert rájössz, egy összebújós hétvége fontosabb, mint egy nyomorult buli - fejeztem ki magamat őszintén és tisztán. Amint elmondtam az eddig lapuló véleményemet, Jus szemeiben könnyek gyűltek, s lassan folydogáltak ki útjaikon. Emellett nem tudta mindezt felfogni egyszerre. Pár perc néma csend után összeszedte magát, és megszólalt.
- Szeretlek, és... - nyelt egyet nehezen - remélem, megtalálod a boldogságot, mert különleges bánásmódot érdemelsz - csengett hangja őszintén. Kezét rásimította arcomra. Szemeimben könnyek gyűltek, ajkaim pedig elnyíltak. Hüvelykujját végighúzta alsó ajkamon. Tudtam, hogy meg akar csókolni, és ezzel én is így voltam. - Kérlek, csókolj meg utoljára! - kérlelően fürkészte tekintetemet. Nem válaszoltam, amit beleegyezésnek vélt. Lassan közelített felém, először összeillesztette ajkainkat, éreztem ajkán, hogy felpezsdül, végül egyszerre kezdtük el mozgatni sajátunkat. Egyik kezemet felvezettem tarkójára, ezzel közelebb vontam magamhoz, másikat pedig mellkasára simítottam. Övéi arcomon pihentek. Fél perc után nyelvét finoman átcsúsztatta enyémhez, és egymásét simogattuk. Lassú volt és minden érzésünket beleadtuk, utoljára. Nehézkesen szakadtunk el egymástól, de nem volt mit tenni, eljött a vég. Egy picit végigpásztázta arcomat, aztán lehajtva a fejét felállt. Követtem cselekedetét. Az előszobában felvette táskáját, s elindult ki az ajtó felé. Mentem utána, Justin utoljára még megfordult az ajtóban. Fájdalmas arckifejezése teljesen beleíródott emlékezetembe. Gondolataim nyelvem hegyén táncoltak, kérésemet felé ki is nyilvánítottam.
- Justin! Ígérd meg, hogy nem keresel többet - folyt le arcomon egy könnycsepp. - Szeretnék ezen túllépni - mondtam az igazat. Úgy nem lépnék túl ezen a hatalmas nagy csalódáson és rajta sem, ha mindig keresne.
- Hát persze, nem... nem foglak keresni, ebben biztos vagyok. Egyéb kérés? - vált hangja keménnyé.
- Fe... Fele... - nyögtem, de hangom alább hagyott. Nem tudtam, hogy jött, de nem is akartam kimondani.
- Azt kéred, hogy felejtsük el egymást? - lépett hozzám közel elhűlve. Ha már kimondtam, legyen így. Nem válaszoltam, csak bólintottam, viszont nem mertem belenézni a szemébe. - Szerintem ezt te sem gondoltad komolyan - nyúlt állam alá, hogy felnézzek rá, ami sikeresen megtörtént, ránéztem. Szemeiből megindultak ismét a könnyek. - Úgyse tudlak elfelejteni, és te se fogsz tudni kiverni a fejedből. De ha te ezt akarod... Hát legyen - döntötte el diplomatikusan. Lehunytam látóimat, amit összeszorítottam. Fájt, üvölteni tudtam volna. - Ég veled, Jessica! - puszilt homlokon, ha még lehetett, ettől még jobban elérzékenyültem. Nem szólaltam meg, csak álltam ott, teljesen megsebezve. Miután Justin kilépett a küszöbön, ahogy az életemből, zokogva csuktam be az ajtót, s két lépés után a falnak dőlve lecsúsztam. Mindig az eszem után mentem, és ez most is így volt. Átgondoltam, hogy nekünk külön utunk van, amelyikre lépnünk kell. Talán újra összefut utunk, de ebben nem voltam biztos. Úgy fél óráig csak sírtam. Nem tudtam és egy ideig biztos nem is felejtettem el a Justin iránt érzett szerelmemet. Igaza volt, elfelejteni nem fogom tudni, de túllépni megpróbálok.
Mikor épp álltam volna fel, Chris lépett be az ajtón. Most jött el az ideje a jókora beszélgetésnek. Az biztos volt, hogy nem kímél.
- Szia, húgi! Mi ez a padlófogás? - kérdezte tágra nyílt szemekkel, közben pedig ledobta a táskáját, és közelebb lépett hozzám, hogy fel tudjon segíteni. Elfogadtam segítségét, így ráfogtam kezére. Amint felérkeztem két ép lábamra, átöleltem szorosan.
- Szia, bátyus! - súgtam rekedtes hangomon a sírás miatt. Chris körém fonta két karját, s erősen közrefogott. Pár perc néma csend után félig elvált tőlem, mivel egyik kezét hátamon hagyta, így azzal invitált befelé a lakásba. Hamar beérkeztünk a konyhába. Én leültem a pulthoz, ő pedig üdítőt töltött, mindkettőnknek jeges teát. Előbb letette a poharakat, aztán helyet foglalt velem szemben.
- Hallgatlak - nézett rám kíváncsian.
- Huh - sóhajtottam egy nagyot. Letöröltem a szememből épp előbuggyanó könnycseppet, aztán belekezdtem. Testvérem kezemért nyúlt, megfogta, majd elkezdte simogatni, ezzel próbált kicsit lenyugtatni. - Tegnap, tegnap a suliban Jus-Justin elég furcsa volt. Jött egy új lány is, és... És akkor mutatta be az igazgató, mikor nekünk elkezdődött az óra. Megkérte, hogy Justin vezesse körbe az iskolában, mert ismerik egymást. Aztán kimentek, ekkor Justin jól megbámulta. Mikor csak pár perc volt az órából, kikéredzkedtem a mosdóba. Zavart, hogy ennyire eltűntek. Kerestem őket... meg is lettek. A mosdóban smá-smárol... - mondandómat nem bírtam befejezni. Hangom alábbhagyott, és könnyeim megint szabad útjukra indultak. Haladéktalanul megéreztem a fájdalmat a szívemben, amit akkor éreztem, amikor láttam őket a mosdóban nyálcserét folytatva. Ezúttal rájöttem, hogy jól döntöttem az imént, hogy szakítottam Justinnal. Észre se vettem, hogy bátyám elengedte a kezemet, és felállt a pulttól.
- Tehát megcsalt - szorította ökölbe kézfejeit. - És tudod, miért volt furcsa? - kérte idegesen. Már majdnem a kirobbanás határán volt. Egy pillanatra elgondolkodtam, elmondjam-e neki, hogy Justin drog hatása alatt volt. Patthelyzetbe kerültem.
- Azt hiszem, vagyis lehet - dadogtam valamit.
- Na, ki vele! - támaszkodott meg a pulton, és erősen rám meresztette tekintetét.
- Este elment bulizni, ahol partidrogot kevertek az italába, amit nem vett észre, és megitta a pohár tartalmát, ezt követően jött el tudatlanul iskolába - tálaltam ki.
- Remek, gratulálok! És akkor most hogyan tovább? - érdeklődött tovább.
- Idejött megbeszélni a dolgokat - hajtottam le a fejem, majd ujjaimat kezdtem el birizgálni -, én pedig szakítottam vele, megmondtam neki, hogy ez nem mehet így tovább - halkultam el a végére. A könnyeket ismét éreztem felgyülemleni, ezért gyorsan odakaptam a kezemet arcomhoz, és megdörzsöltem látóimat.
- Tudtam, hogy nem csalódhatok benned. Mindig tudod, mit kell tenned, viszont legközelebb figyelj oda - figyelmeztetett Chris. Hallottam ahogy mögém lépked, aztán éreztem ölelését hátulról. - Most elég rossz időszak vár rád, de én itt vagyok veled, és túlvészeljük. Segíteni fogok, hogy mihamarabb kiheverd - puszilt bele a hajamba. Szavai sokatmondóak voltak, úgy örültem, hogy van egy bátyám, mint még semmi másnak a 17 évem alatt. Felálltam a helyemről, hogy megöleljem Chris-t.
- Köszönöm - búgtam a fülébe. Lassan elengedtük egymást, testvérem küldött felém egy biztatómosolyt, ekkor pedig csöngettek. - Kinyitom - kerültem ki. Megindultam az ajtó felé, amit hamar ki is tártam, amint odaértem. Jó barátom állt a küszöbön túl, ételdobozzal a kezében. Nem hezitáltam, azonnal nyakába borultam.
- Szevasz, Austin! - köszönt Chris az említettnek. Elengedtem a fiút, így ők öklözni tudtak egymással. Addig elindultam a konyhába vissza. Két perc múltán már a két jómadár is megérkezett.
- Hoztam neked húslevest, anya főzte - tette le elém Austin az ételdobozt.
- Oh, köszönöm szépen! Később megeszem, most nincs étvágyam - próbáltam mosolyogni barátomra, de nem ment.
- Nem csodálom - jegyezte meg Chris.
- Nem baj, ha felmegyek a szobámba? - néztem a srácokra.
- Dehogyis, menjél - vágta rá Austin. Nem akartam ott hagyni, mivel csak most jött. Viszont nem is akartam elsírni magam előttük, ezért felrohantam a szobámba. Előtte még felszedtem a szilánkokat a földről. Pont a szívemre emlékeztettek. Mindig lepörgött előttem Justin és Sidney képe, s nem bírtam megállítani a könnyeimet, az érzéseimet meg végképp nem tudtam sehogy enyhíteni. A takaróm alatt zokogtam, amikor valaki felemelte azt, bebújt mellém, és szorosan magához szorított. Tudtam, hogy Austin az. Átöleltem, fejemet a mellkasára tettem, így a pólóját áztattam át. Betakart minket, bár kint jó idő volt, de nekem erre volt szükségem.
- Sshh - simogatott barátom. Próbált nyugtatni, amit díjaztam, de nem járt sikerrel. Nem tudtam elaludni sem. A gyomrom teljesen összeszűkült. A szívem minden visszaemlékezésnél több darabra tört szét. Az a mérhetetlen fájdalom, ami felgyülemlett bennem, teljesen szétmart belül. Ha Austin nem lett volna mellettem, kitomboltam volna magam, de az a szobám kárára ment volna. Ezért próbáltam magam átadni a nyugtatásának, ami már egy idő után félsikert aratott. 

2014. április 26., szombat

43. rész ~ Összetörve

Hi csajok! 
Mint látjátok, itt vagyok több, mint 3 hónap után. Szeretnék elnézést kérni, bár nem nagyon akarok magyarázkodni. Egyszerűen nem volt kedvem írni, és mindig más kedvem volt, egyszer jó, egyszer rossz. Mindegy, ez lényegtelen! Most már itt vagyok, új kinézettel, ami gyönyörű! 
Kérdeztétek az elérhetőségem, ami itt van: nikibelieber19@gmail.com
Mivel a kezetekbe adtam a blog sorsát, így eldönthettétek mi legyen a következő. A blog folytatódik, viszont nemsokára itt a vég. Nyár közepéig biztos, hogy befejezem. A blog terjedelmét úgy 60 részre hosszabbítanám. Megpróbálok hetente hozni részeket, tehát visszaállok a heti rendszerességhez. Mit szóltok mindehhez? Remélem nem szomorodtok el, hiszen még 17 rész vár rátok, amiknek a terjedelmét próbálom hosszúra, és izgalmasra megfogalmazni. Jut eszembe, nem tudom, hogy fogok ráérni jövőhéten, de ugye május 1-je... És nekem úgymond még egy tavaszi szünetem lesz, mert 1-je csütörtökre esik, és így hosszú hétvégénk lesz. De nekem még az azt követő héten szerdáig nem kell mennem, érettségi szünet miatt, mivel középsulis vagyok. Lehet hozok részt akkor. Ezt még az időm dönti el. Nem is húzom az időtöket. Jó olvasást! Véleményeket szívesen várom!  ♥
Apropó!!! Több, mint 1 éves a blog, juj, hogy eltelt az idő! *-*
 Csók, Niki:) 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------



Justin Bieber

baby :( | via Tumblr
Hurt
Másnap reggel, miután az éjszaka mindössze három órát aludtam, 7 órakor indultam el gyalog az iskolába. Alig vártam, hogy beérjek, mert beszélni akartam Jessicával. Tegnap este arra a pontra jutottam, hogy vissza kell szereznem magam mellé ezt lányt, ugyanis mérhetetlenül belezúgtam. Ha sikerrel járok, akkor megmutatom neki, hogy mennyire szeretem. Viszont, ha nem ad egy esélyt, hogy bebizonyítsam neki az iránta érzett szerelmemet, akkor... Nem tudom - futtattam végig  a tegnap éjszaka szőtt eszméimet, hogy tisztában lehessek vele. Az utolsó mondaton már megálltak az agysejtjeim, és leragadtak annál a borzalmas megeshetőségnél. Ezen nem is gondolkodtam. Csak arra koncentráltam, hogy visszakaphassam őt. Valami nagyon megfogott benne. Talán, hogy nem egy ribanc, és nem volt túl komoly, de ha hülyeséget csináltam, azonnal a fejemhez vágta az igazságot. Ezekkel az eszmékkel töltöttem el az utamat.
Körülbelül húsz perc múltán már ott is voltam az épület előtt. Megfelelő távolságról kiszúrtam a srácokat. Lábaim odavezettek hozzájuk.
- Szevasztok! - köszöntem közömbösen. Leöklöztem mindenkivel, aztán elővettem egy szál cigarettát, s rágyújtottam.
- Mi van veled, haver? - ütögette meg a vállamat Jack keresztnéven futó haverom. - Nem vagy valami jó passzban - jegyezte meg.
- Hát nem, minden szar - dobtam el idegesen a cigicsikket.
Ryan és Oliver szemükkel kommunikáltak egymással. Miután rám figyeltek, egymásra néztek, és megrázták a fejüket. Nem mondtak semmit, ahogy én sem. Felugrottam a kis falra, ami a lépcső mentén futott végig, onnantól pedig még tovább. Frusztráló gondolataim borították be a fejemben az égboltot. Tényleg olyan volt, mint egy nyári nap délután. Hirtelen zápor, amire senki sem számít. Egyszer csak beborul, majd hullani kezdenek az esőcseppek, és ijesztő lesz a város tájképe a rögtön jött vihartól. Pont ilyen volt a fejem belülről. Mindenféle eszme borította el az agyamat, és záporozni kezdtek az ötletek, felvetések, mit hogy kellene csinálni. Meredtem a távolba, s nem figyeltem kik haladtak el előttem, de egyet kiszúrtam. Azonnal visszatértem gondolataimból. A személyt figyeltem, de nem tudtam miért volt egyedül, miért nem volt azzal az emberrel, akivel beszélni akartam. Meg akartam tudni, furdalt a kíváncsiság, így leugrottam a falról, és egyenesen felé indultam el. Észrevette, hogy hozzá tartottam, ezért meg is állt.
- Mit akarsz, Bieber? - kérdezte, mikor megálltam előtte.
- Hol van Jessica? - meredtem rá arcára. Az idő, mintha lelassult volna. A másodpercek perceknek, a percek pedig óráknak tűntek. Nem válaszolt, én pedig egyre frusztráltabb lettem.
- Austin! Hol van? - kérdeztem újra.
- Ne keresd! Ne okozz neki még nagyobb fájdalmat - szólalt meg. Arca a féltés jeleit tükrözték.
- Beszélnem kell vele, nem önszántamból csókolóztam mással - mondtam halkan.
- Hanem drog hatása alatt voltál - folytatta mindentudóan mondatomat.
- Ezt meg honnan tudod? - tágultak ki pupilláim, hangom pedig hangosabbá és idegesebbé vált.
- Eszméletelvesztés, partidrog, felvilágosítóóra - darálta el a dolgokat.
- Oké, ezt most hagyjuk. Térjünk a lényegre! Jessica?
- Otthon, lebetegedett - hajtotta le a fejét.
- Oda kell mennem - nyeltem egy nagyot.
- Hagyjad! - mondta Mahone.
- De nekem látnom kell - jelentettem ki hisztérikusan.
- Figyelj, justin! Elhiszem, hogy most magyarázkodni akarsz, és menteni a menthetőt, de Jessica nagyon maga alatt van. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne odamenned, és reggel zaklatnod - rázta a fejét.
- Akkor is beszélni fogok vele, szeretem, és nem akarom elveszíteni - dugtam zsebre kezeimet, majd ott hagytam Austint. Mire elfordultam tőle, pont becsengettek. Az iskola előtt tanyázó diákok bevonultak az épületbe. Mindenki hangja csak úgy harsogott. A folyosókon tömörülés volt, végül bejutottunk a terembe, én és az osztálytársaim is. Helyet foglaltunk, s a tanár már bent is volt. Belekezdett a tananyag magyarázásába, de engem hidegen hagyott. Semmihez nem volt kedvem, csak Ő járt a fejemben. Vele mindig jól éreztem magam, mindent megcsináltam, bár a tanulás az nem volt példás, s nem is buktam, inkább a közepes felé hajlott, mivel odafigyeltem.
Alig vártam, hogy a hetedik óra végét vegye. Sajnos még csak az első óránál tartottam, ami fizika volt.
- Justin! Meg tudnád mondani, hogy mi a fénytörés törvénye? - szólított fel a tanár.
- Úgy nézek ki, mint aki tudja? - feleltem kérdéssel.
Talán, ha idefigyelnél, és nem máshol járnának a gondolataid, le lenne írva, ugyanis most diktáltam le - türtőztette magát. Egy ideig farkasszemet néztünk, ami már kínos volt, de hál' istennek megszólalt a megmentő csengő. - Pótold be, következő órán felelsz! - ment vissza az asztalához, ahol összeszedte a cuccait. Mielőtt elindult volna ki, felálltam, és megelőztem.
- Azt várhatja - beszóltam, majd ott hagytam. A szekrényemhez baktattam, mikor egy női hang kiabálta a nevemet.
- Justin! Justin! - hallottam, hogy közeledik. - Várj már! - jött mellém Ashley. - Mi bajod van? - kérdezte idegesen, levegő után kapkodva. tehát futott. Odaléptem a szekrényemhez, de Ash nem hagyta, hogy kinyissam, mivel odaállt. - Elmondod? - nézett fel rám. Ennél jobb kérdés nem tehetett volna fel, mintha nem tudta volna. Felment bennem a pumpa.
- Ezt komolyan kérdezted? Szeretem Jessicát, és rohadtul szenvedek amiatt, hogy nem fogom visszakapni. Erre jöttök a hülye kérdéseitekkel - támaszkodtam meg feje mellett a szekrényen. - Mindegyikőtök bosszantani tud, de segíteni vagy biztatni, azt nem - mondtam hangosan. Páran körénk is gyűltek, de inkább néztek távolról, mert tudták, hogy nem szabad odajönniük. Ashley lesütötte a szemeit, nem tudott mit szólni. Ellöktem magam a szekrénytől, s nem bírtam idegességemben megállni, hogy ne szóljak be.
- Ti meg mi a faszt bámultok?! - kiabáltam. Feldúltan indultam el onnan, de egyet beleütöttem még a szekrénybe úgy, hogy az behorpadt. Kimentem a suli mögé, leültem az épület falának dőlve, és rágyújtottam. A szünet mindössze tíz perc volt. Abból eltelt három az incidens végett, de a maradék hét perc elég volt arra, hogy elszívjak mérgemben öt szál cigarettát.
*
Az órák unalmasan és nyomasztóan teltek el. Alig vártam a pillanatot, hogy kicsöngessenek, ami szerencsémre egy évtized után megtörtént. Ahogy kicsengettek, rögtön felpattantam, és köszönés nélkül távoztam a teremből. Egyenesen mentem ki a suliból, de nem tudtam akadály nélkül elérni a célomat. Valaki ismét a nevemet kiabálta.
- Justin! - hallottam messziről.
- Bieber - fordultam meg nevemet befejezve. Austin futott hozzám, viszont nem értettem mit akar, amit meg is érdeklődtem.
- Mit akarsz, Austin? - pásztáztam arcát nemtörődően.
- Jessicához mész?
- Nem, a nagyimhoz. Még szép, hogy Jessicához - fejeztem be, majd utamat folytatva megindultam. Austin vállamnál fogva fordított vissza maga felé.
- Justin! Vigyázz, mit mondasz!
- Kösz, haver! De nem kértem kioktatást - veregettem meg a vállát, s végleg ott hagytam. Egész nap megevett az ideg, most ahogy lábaim Jessicához vezettek, izgultam. Reménykedtem abban, hogy hinni fog nekem, és hogy helyrehozhatjuk még a kapcsolatunkat. Amint odaértem pár perc gyaloglás után, kezem már kopogásra kész volt. Nagy levegővétel után bekopogtam. A gyomromban a pillangók marcangoltak. A tenyerem megizzadt, és kissé bizonytalanná váltam. Mindez két perc leforgása alatt, ugyanis lassan nyílt az ajtó. Legszívesebben benyitottam volna, hogy ne húzódjon az idő. Az ajtó kitárult, mögötte pedig felfedezhető volt a lány, akibe oly szerelmes lettem. Arca a meglepődést és a megvetést tükrözte. Meglepődött, mert odaállítottam hozzá, és megvetett, mert megcsaltam. Ahogy szemeibe bámultam, vállaim egyre nehezebbek lettek, mintha követ raktak volna rá. Eléggé nyomasztó volt. Végül ő törte meg a csendet. Megkaparta torkát, hogy beszélni tudjon, aztán feltette a kérdést, amit szintén viszolyogva hangoztatott. Ezt nem akartam, de nem is tudtam, hol vagyok akkor, tehát egyáltalán tervemben sem volt az egész megcsalás, eszembe se jutott ilyen.
- Mit keresel itt, Justin? - kérdezte becsmérő hanglejtéssel.
- Beszélni szeretnék veled - mondtam nagyot nyelve.
- Gyere - lépett hátrébb. Fejével befelé biccentett, aztán ott hagyott, s bement a nappaliba. Becsuktam az ajtót, végül én is bementem. Levettem a táskámat, s ledobtam a földre. Jessa leült a kanapéra, én pedig mellé talán fél méterre, mivel láttam arckifejezésén, hogy még nem enyhült megvetése. - Hallgatlak - szólalt fel. Olyan kínos volt. Felnéztem rá, s megláttam ámultba ejtő szemeit, melyek már nem csillogtak.
- Jessica! Hogy is mondjam?! - sóhajtottam.
- Mit? Hogy megcsaltál? Ezt hogy lehetne szépen megfogalmazni? Mert szerintem sehogy - kapta fel a vizet, ami ismét nem jó jel volt.
- Nem tehetek arról, hogy drogot kevertek az italomba. Nem önszántamból csaltalak meg. Sajnálom - jelentettem ki hangomat felemelve, mivel feldühített a dolog.
- Hát talán nem hagyom ott az italomat vagy ha már ott hagytam, akkor nem iszok bele - mondta mindentudóan.
- Igazad van, nem figyeltem oda. Kérlek Jessica, szeretlek, és nem akarlak elveszíteni - mondtam végig könyörögve, és reménykedve. Közelebb csúsztam hozzá, és megfogtam a kezét.
- Nem tudom Justin - rázta lehajtva a fejét. - Szerintem ez nem...
- Mi nem?
- Nem működne már kettőnk közt - amint kimondta, szívem hevesebben kezdett el verni, a vér az ereimben megállt, s a fülemben kezdett el dobogni. Úgy éreztem elvesztem azt a személyt, aki igazán boldoggá tesz. - Te is más vagy, én is más vagyok - nézett fel rám.
- De kiegészítjük egymást - vágtam rá.
- Többé már nem. Időre van szükségem, és nem akarom ezt tovább folytatni. Nem menne. Szeretlek, de nem tudnék így meglenni, mert téged körbe ugrálnak a csajok, és tudom, hogy nőcsábász vagy. Majd találsz olyat, akit szeretsz annyira, hogy nem mész el bulizni nélküle vagy inkább vele leszel, mert rájössz, egy összebújós hétvége fontosabb, mint egy nyomorult buli - fejezte ki magát őszintén és tisztán. Igaza volt, de nem tudtam mindezt felfogni egyszerre. Szemeimben könnyek gyűltek, s lassan folydogáltak ki útjaikon. Torkomban akkora gombóc nőtt, mint egy focilabda, gyomrom pedig teniszlabda méretűre zsugorodott össze.
- Szeretlek, és... - nyeltem le nehezen azt a nagy labdát - remélem, megtalálod a boldogságot, mert különleges bánásmódot érdemelsz - simítottam rá arcára. Szemeiben könnyek gyűltek, ajkai pedig elnyíltak. Hüvelykujjammal rásimítottam alsó ajkára, ami forró volt. Meg akartam csókolni utoljára telt ajkait, és érezni akartam, hogy miket vesztettem el. - Kérlek, csókolj meg utoljára! - fürkésztem tekintetét. Nem válaszolt, amit beleegyezésnek véltem. Lassan közelítettem felé, először összeillesztettem ajkainkat, aztán egyszerre kezdtük el mozgatni sajátunkat. Kezeim arcán voltak, övé pedig mellkasomon és tarkómon. Fél perc után nyelvemet átcsúsztattam övéhez, és egymásét simogattuk. Lassú volt és minden érzésünket beleadtuk. Ekkor jöttem rá, hogy mit vesztettem el, s hogy többet kellett volna neki nyújtanom. Ezzel még nagyobb bűntudatot okoztam magamnak, amit meg is érdemeltem, mert hülye voltam. Nehézkesen szakadtunk el egymástól, amit bántam, ahogy az elvesztését is. Egy picit végigpásztáztam arcát, aztán lehajtva a fejemet, felálltam. Követte cselekedetemet. Felvettem táskámat, s elindultam ki az ajtó felé. Jessica jött utánam, utoljára még megfordultam az ajtóban, hogy visszanézzek rá. A szívem szakadt meg, viszont mikor meghallottam utolsó kérését, összetörtem.
- Justin! Ígérd meg, hogy nem keresel többet - folyt le arcán egy könnycsepp. - Szeretnék ezen túllépni.
- Hát persze, nem... nem foglak keresni, ebben biztos vagyok. Egyéb kérés?
- Fe... Fele... - nyögte, de hangja alább hagyott.
- Azt kéred, hogy felejtsük el egymást? - léptem hozzá közel elhűlve. Hogy kérhet ilyet? Úgyse tudnám kiverni a fejemből. Nem válaszolt, csak a földet pásztázta, majd bólintott. - Szerintem ezt te sem gondoltad komolyan - nyúltam álla alá, hogy felnézzen rám, ami sikeresen megtörtént. Szemeimből megindultak ismét a könnyek. - Úgyse tudlak elfelejteni, és te se fogsz tudni kiverni a fejedből. De ha te ezt akarod... Hát legyen - döntöttem el diplomatikusan. Arca és szemei fájdalmasan íródtak le tekintetem előtt. Tudtam, hogy most csak azért jelentette ezt ki, mert friss még ez neki. Viszont úgy lesz, ahogy megígértem neki. Nem keresem többet. - Ég veled, Jessica! - pusziltam homlokon. Nem szólalt meg, csak állt ott, teljesen megsebezve. Sajnáltam, és tudtam, hogy szeret, hisz mondta is, de az esze jobban meggyőzte, mint a szíve. Elfordultam tőle, s ott hagytam. Talán már sosem fogok visszajönni, belépni az életébe - gondoltam. Mindettől, amiket elhangoztatott és a szakítástól teljesen összetörtem. Nem tudtam, mi lesz velem ezek után, mert volt egy támogatóm, aki szeretett. Mellettem volt, és ezt elszúrtam. 

2014. január 16., csütörtök

42. rész ~ Tönkretettem

                                     
Justin Bieber 
Délután háromnegyed négy volt. A pontos időt a konyha egyik falán lógó óráról olvastam le. Szememet dörzsölve nyúltam az őrölt kávét tartalmazó dobozért. Kikanalaztam annak egy kisebb mennyiségét a kávéfőző szűrőjébe, ezt követően felülről beleöntöttem a vizet. Végül lezártam a kávéfőző tetejét, és bekapcsoltam azt. Eléggé nyomott voltam, fájt a fejem, és borzalmasan néztem ki. Gondoltam elmegyek zuhanyozni, hogy felrázzon. Miközben e gondolat végigfutott az agyamon, elcsoszogtam a nappalin át a lépcsőig. Onnantól fejfájással tovább kínlódva trappoltam fel a feljárón. Az emeleten már szaporább léptekkel vonszoltam magam el a fürdőig, ahol azonnal levettem magamról a Calvin Klein-es bokszeremet, ami a szennyesben landolt. Hamar beléptem a zuhany alá, és megengedtem a vizet. Másodpercek elteltével egyre jobban melegedett a víz, de inkább a langyosnál állapodtam meg, mivel észhez térített valamennyire. Szokásosan elvégeztem a törölközéstől a felöltözésig, mindent a szobámban. Már teljesen készen mentem vissza a konyhába. Megittam a megszokott kávé adagomat, aztán a telefonomat zsebre téve elindultam a legjobb haveromhoz. Felettébb jókedvem volt. Út közben megnéztem a mobilomat, amit furcsállóan vizslattam. Egyetlen egy nem fogadott hívás sem volt és egy rövidke üzenet se. Egy ideig meglepődve bámultam a készülék képernyőjét, majd egy váll rántással nyugtáztam a nálam nem szokványos dolgot, s folytattam tovább az utamat.
Kis idő múltán már Oliver házánál voltam. Beléptem a kapun, és felszökkentem a lépcsőn az ajtóig. A csengőhöz irányítottam a kezemet, s megnyomtam. Hallgattam a hangját, ami bentről hallatszott ki. Zsebre dugtam kezeimet, és vártam, míg kinyitják az ajtót. Egyáltalán nem voltam stresszes, olyan nyugodt és felszabadult voltam, mint amikor gyerek voltam. Így körülnézve, szép volt a környék, az idő csodálatos volt. A Nap gyönyörűen mosolygott le az égről. A melegsége erőt adott. Nemsokára itt volt a nyár. Ezen gondolatomon elmosolyodtam. Hogy miért? Jessica jutott az eszembe. Amint rágondoltam, az eszem eszeveszett terveket szőtt vele kapcsolatban. Elmenni tengerparti bulikba, Los Angelesbe utazni anyáékhoz, túrázni, szimplán sétálni a tengerparton naplementekor, körbejárni New York-ot... Megannyi ötlet került előtérbe, amik felmerültek bennem. S minden egyes tervtől szélesebbre húzódtak ajkaim, már fülig értek, annyira boldog voltam. Ha valaki meglátott volna, teljesen zakkantnak könyvelt volna el.
Magától értetődően, mint sok minden másban, eszme futtatásom során is megzavartak. Az ajtó nyílt, s amint az kitárt, megláttam a keresett személyt, akihez nemrég csengettem be. Beinvitált tulajdonába, ahol már szokásos módon, otthonosan mozogtam. Ami azt illeti, egyenesen a nappaliba vettem az utamat, és engedélyt nem meg várva, helyet foglaltam.
- Látom most már jól vagy     ült le velem szembe haverom. Arcán egy mosoly terült el.
- Aha. Csakhogy amikor felkeltem, azt se tudtam hol vagyok. Egyáltalán voltam ma suliban?     Tettem fel unottan a kérdést.
- Voltál    bólintott Oliver.     De bár ne lettél volna, én azt kívánom    fejezte be elhaló hangon.
- Miért? Mi van?    Értetlenkedtem jogosan, mivel nem tudtam mire akart célozni Oliver az utolsó mondatával.
- Nagyon ideges leszel, ha ezt megtudod     rázta a fejét. Nem akarta elmondani, láttam rajta, viszont engem annál jobban felspannolt.
- Mondd már!     Mordultam rá feszülten.
- Mondom    biccentett egyet. Nagyot sóhajtva belekezdett.    Nem tudom a tegnapi bulira mennyire emlékszel, de ott se voltál már magadnál. Ugye hajnali kettőkor ment mindenki haza. A suliban pedig még mindig be voltál állva. Mi arra következtettünk, hogy Sidney tett parti drogot az italodba, mivel túlságosan is elvoltatok az éjjel. Mindig együtt voltatok, te pedig nagyon fel voltál pörögve.    Mesélte el a bulin történteket, amit követtek a sulis események.
Teljesen le voltam taglózva. Onnan minden kiesett, hogy a partin, amire elmentünk, mert ki akartam kapcsolódni, egymás után gurítottam le a piákat. Az egész nap teljesen összeállt. Mikor tudatosult bennem az aznap, a világ megszűnt létezni, mintha egy külső szemlélő lettem volna. Vagy tíz perc biztos kiesett. A víz kivert, és levegő után kapkodtam. Olyan volt, mintha fojtogattak volna, a torkom elszorult és kapart is. Nem akartam elhinni, hogy megcsaltam a barátnőmet, közben hátba is döftek.
- Justin, Justin    rázogatott haverom a vállamnál fogva. Felnéztem rá, aki aggódva szuggerált.    Mi bajod?
-  Tönkretettem    suttogtam magam elé bambulva.
- De mit?    értetlenkedett Oliver. Lassan felemeltem a fejemet, s tekintetemet rászegeztem. Összeszűkített szemekkel megráztam a kobakomat.
- Na mit?    húztam cinikus mosolyra a számat.    A kapcsolatomat Jessicával, basszus!    emeltem fel a hangomat.
- Nyugodj meg egy kicsit!    tette kezét a vállamra.
- De nem tudok    förmedtem rá. Amint barátomra kiabáltam, tüstént meg is bántam, és gondolatban felpofoztam magam.    Bocs, nem akartam kiabálni veled    tekintetemből sugárzott a sajnálat.
- Semmi    vágta rá haladéktalanul.
- Jessicával mi van?
- Nem tudom. Miután hazamentek Austinnal, nem tudtunk meg róla semmit.
- Bassza meg!    álltam fel idegesen.    Nem hiszem el    ütöttem bele a falba, majd tenyerembe temettem arcomat.    Most mit csináljak?    fordultam barátom felé reménykedve, hátha tud valami jót mondani.
- Beszélj Ashleyvel!    állt fel velem szemben.
- És ő hol van?    faggattam Olivert.
- Gondolom otthon... Vagy Ryannél.
- Oké, akkor elmegyek Ryanhez    bólintottam. Lepacsiztam vele, s kifelé vettem az irányt.    Csá!
- Szevasz! Majd hívj!    kiáltotta utánam.
- Meglesz, papa!
Ingerülten távoztam haveromtól. Az agyam csak kattogott. Ami az utamba került, azt félre rúgtam. Rosszabbik esetben majdnem belerúgtam egy kutyába, de szerencsére még észnél voltam. Folyton csak Jessica járt a fejemben. Nem azt vártam, amikor elmentem Oliverhez, hogy megtudom, mit műveltem a nap felében. Rohadtul elcsesztem mindent, és nem önszántamból, ez bosszant a legjobban.
Fél hatra odaértem Ryanhez. Bekopogtam, de semmi értelme nem volt, mert utána besétáltam a házba.
- Sziasztok!    köszöntem Ryannek és a szüleinek.
- Oh, szia Justin!    vett észre haverom anyja, mikor a nappaliba beértem.
- Szia Melanie!    öleltem meg.    Ryan hol van?    érdeklődtem.
- Mindjárt jön, csak elküldtem a boltba. Pont jókor jöttél, ugyanis sütit sütök.    Indult el a konyha felé, én pedig követtem.
- Az jó    mondtam erőltetett mosollyal az arcomon. Eléggé szétvetett az ideg, s nem volt szükségem arra, hogy jópofizzak, de mégis vissza kellett vennem az önindulatomból, mert nem akartam bunkó lenni.
A konyhában helyet foglaltam az asztalnál, Melanie viszont töltött narancslevet két pohárba. Velem ellentétben ő teljesen nyugodt volt, még dúdolgatott is. Erről anya jutott eszembe. Mikor kicsi voltam, úgy altatott el, hogy énekelt. Irgalmatlanul hiányzott ő és a testvéreim is. Ritkán beszélgettünk, hiszen képesek voltak lenyomozni a maffiánál, hogy hol voltak, csakhogy nekem keresztbe tudjanak tenni.
- Itt a narancsleved    tette elém az italt.    Rég láttalak, mi újság veled?    ült le velem szemben Ryan édesanyja.
- Köszönöm    céloztam az ivólére.    Melanie    szólítottam meg a velem szemben ülőt, ezzel elkerülve a kérdését.
- Mondjad, szívem    nézett rám kíváncsiskodó tekintettel.
- Mit tegyen az az illető, aki megcsalta a barátnőjét önkívületi állapotban, de nagyon szereti, és nem akarja elveszíteni? Viszont tudja, hogy több esélyt nem kap.    Tettem fel nyomasztó kérdésemet, hátha kapok megoldást.
- Hátha nincs esélye, akkor a kapcsolat veszett ügy, de attól még próbálkozhat. Beszélje meg a lánnyal a dolgot, lehet, hogy megbékél. Csak ha engem megcsalnának, akkor nem fogadnám vissza.
- Értem    sóhajtottam.
A csevej abbamaradt, s csak ültünk magunk elé meredve. Aztán pár perc után feleszméltünk egy ajtócsapódásra.
- Anya! Megjöttem    hallottam haverom közeledő hangját. Amint belépett, lepacsizott velem, majd átadta Melanienek a vásárolt dolgokat.
- Mi van, tesó?    kérdezte Ryan, közben megállt előttem. Lassan néztem fel rá.
- Beszélnünk kell!    jelentettem ki nyomatékosan.
- Akkor gyere    szólt. Kiment a konyhából, ahogy én is, aztán felvonszoltuk magunkat az emeleten lévő szobájába. Míg barátom leült az ágyára, addig én fel-alá mászkáltam.
- Látom tisztában vagy a mai nappal    mondta sajnálóan.
- Hogy tehettem ilyet?    csattantam fel.    Miért nem állítottatok le?
- Mert nem lehetett, mindig ellenkeztél. Ja, és amikor kimentünk első óráról, megkérdeztük hol voltál, mire azt mondtad: Sidneynek megmutattam a lány mosdót. Kicsit felavattuk.
- Mi van? Ezt én mondtam?
- Igen, aztán a többit meg mi is láttuk.
- A kurva életbe! Nem hiszem el, hogy ilyen figyelmetlen balfasz voltam    ütöttem bele ököllel a falba. Utána megtámaszkodtam, és többet is ütöttem. Az arcomon könnyek folytak végig, miközben ripityára vertem a kezemet. Ryan odarohant, s nagy nehezen eltolt a faltól. Leültetett az ágyra, ahol megpróbált lenyugtatni.
- Nyugodj le!    parancsolt rám.
- Hogyan? Egy barom vagyok    potyogtak a könnyeim.
- Hát... ezt nem tagadom, de majd beszélj vele    vakarta meg a tarkóját.
- Jól van    álltam fel. Elsétáltam az erkély ajtajához, végül kiléptem oda. Elővettem a zsebemből a doboz cigarettát, és kihúztam belőle egy szálat, amit remegő kézzel gyújtottam meg. A kezemet nem tudtam behajlítani, lehet megzúzódtak a csontjaim. Sokáig voltam kint. Elgondolkodtam... Arra a döntésre jutottam, hogy holnap elmegyek Jessicához, és beszélek vele, vagy már a suliban elmesélem neki az igaz történéseket. Vissza akarom kapni, nem akarom elveszíteni. Végre rátaláltam arra, aki viszont szeretett, erre én tönkretettem mindent. Ez idő alatt eszméletlenül boldog voltam mellette, mindig lenyugtatott. Mellette elszálltak a rossz gondolataim.
Miközben szívtam a nyolcadik szál cigit, egy kezet éreztem a vállamon. Megijedtem, hirtelen azt hittem Jessa az, de amint megfordultam, csalódnom kellett. Hallucináltam már.
- Ja, te vagy az    közöltem letörten.
- Neked is szia, Justin    köszönt Ashley.
- Jessica?    fordultam vissza. Ismételten elkezdtem nézni a tájat.
- Szörnyen össze van törve.
- Van még esélyem?    hunyorítottam, mert törtek volna elő a könnyeim.
- Ezt neked kell megtudakolnod    suttogta.
- Annyira szeretem    hajtottam le a fejemet, s nem volt mit tenni, a könnycseppeknek nem tudtam gátat tartani, záporként hullottak le szemeimből a meggyötört arcomon végig.
- Tudod Justin... én mindenben támogatom Jessicát, és most is mellette állok. Tény és való, hogy a szívén hagytad a nyomodat, de azért beszélj vele. Nem szólok bele a kettőtök dolgába. És ezt most neked kell helyre hoznod.    Hangoztatta Ashley a véleményét.
- Kösz    fordultam vele szembe, mire bólintott egyet.
Kikerültem, visszamentem Ryan szobájába, ahol a tulajdonos a telefonját nyüstölte. Odaléptem hozzá, és a kezemet nyújtottam felé.
- Megyek.
- Biztos?    tekintett fel rám okos készülékéből.
- Aha.    Lepacsiztunk volna, ha nem rántottam volna el a sajgó kezem, ami nem mellesleg rettenetesen fájt.
- Minden oké, tesó?    ugrott fel Ry.
- Persze    szenvedtem.    Csak megzúzódtak a csontjaim.
- Nem kellett volna a falat verned.
- Mindegy is, legkevesebb amit megérdemlek    indultam le. Haverom a bejárati ajtóig kísért. Ott elköszöntem tőle, majd útnak eredtem, csak nem tudtam merre. Mentem amerre láttam. Nem szívesen mentem haza a négy fal közé bezárva, mert csak még jobban frusztrált lettem volna, s mindenben kárt tettem volna. Ezért is csatangoltam New York utcáin egyedül.

                                                       *~*~*~*~*

Sziasztok! :D 
Itt a teljes rész. Remélem tetszett, és átéreztétek Justin fájdalmait is. Nyugodtan leírhatjátok, hogy mi a véleményetek, ugyanis érdekel, hogy mit gondoltok most Justinról. Sajnáljátok, esetleg nem pártoljátok? Szerintetek tényleg szereti Jessicát? Pötyögjétek le nekem, kíváncsian várom azokat a kommenteket. :D 
Jövőhéten jön a következő, azaz a 43. fejezet. Megannyi izgalommal, Jessica és Justin is benne lesznek most egy helyszínen. Vajon milyen lesz a találkozás a kettejük részéről? Ujujj, beindultak itt a dolgok. :DD 

Szeretném, ha benéznétek, és hagynátok kommentet. Akinek pedig van blogja, oda írja le cserének.   >Fatal seduction Köszönöm, ha benéztek. Figyeljétek, mivel szombaton jön az 5. fejezet. :) 

xoxo, Niki:) <3